Nem vagyok egy nagy palacsinta evő, a túrós palacsinta az egyetlen talán, amit megeszek, de azt is csak vaníliás öntettel. Akartam valami egyszerű ebéd utáni édességet, ezért gondoltam a palacsintára. Szerintem igazából nincs is receptje egy palacsintának. Azt tapasztaltam, hogy nagyjából evőkanál lisztenként 2 darab palacsintával lehet számolni. Ez annyit tesz, hogy felütök egy egész tojást, adok hozzá egy evőkanál cukrot, csipet sót, kevés étolajat, belelapátolom a lisztet, ilyenkor van jelentősége a mértéknek, amit az előbb írtam, hogy hány darab palacsintát akarunk körülbelül, majd zsíros tejjel és ha van, akkor kevés buborékos ásványvízzel felöntve, folyamatosan kevergetve, csomómentesre kavarom. Az állaga kellően folyós kell, hogy legyen, hogy nagyon vékony palacsintákat lehessen sütni. Vannak trükkök, hogy mikor jó egy palacsinta tészta, van aki azt mondja, hogy egy kanállal belenyúlunk a tésztába, majd a kanál domború oldalán az ujjunkkal húzunk egy vonalat a közepén, ami ha tiszta marad, a két oldal rögtön nem kezd el összefolyni, akkor jó a tészta. Az igazság az, hogy egy próbasütés után korrigálható, ha túl sűrű lenne, sokat nem érdemes vele szórakozni. A palacsintát tűzforróra hevítem és kevés olajon gyorsan megsütöm a palacsintákat.
A palacsinta túrós töltelékét úgy készítem, hogy a túrót kristálycukorral, vaníliás cukorral és zsíros tejföllel szép homogén állagúra keverem. Minden ízlés és palacsinta darabszám függő, így itt sem határozható meg mennyiség.
A vaníliás öntet az egyszerűség kedvéért vaníliás pudingpor, amit 4-5 evőkanál cukorral és 0,7 liter tejjel főzök meg, így kellően folyós, mártás szerű lesz, nem fog összeállni. Miközben hűl, érdemes sűrűn kavargatni, hogy ne legyen csomós és ne bőrösödjön meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése