Összes oldalmegjelenítés

2013. szeptember 27., péntek

Hússal rakott karalábé

Ez az az étel, ami nagy valószínűséggel kimaradt volna az életemből, ha nem kapok egy gyerekfej nagyságú karalábét. Olyan nagy volt, hogy nem tudtam mihez kezdhetnék vele. Arra gondoltam, hogy biztosan fás lesz, így hamar megszabadulok tőle, de ahogy megpucoltam és megkóstoltam, nemhogy fás nem volt, de nagyon finom, édeskés ízű, roppanós fajtához volt szerencsém. Pucolás után 1,3 kg-ot nyomott a drága, 30 dkg nyersen került elfogyasztásra -majdnem az egész-, az 1 kg-ból pedig valamit ki kellett találnom, ha már ilyen finom volt. Felcsaptam Horváth Rozi szakácskönyvét -mi mást?- és több karalábés recept is volt benne. Ez a rakott karalábé tetszett meg, így ez készült el. Elsőre érdekes, de nagyon finom, érdemes kipróbálni.

Hozzávalók (4-6 személyre):

1 kg zsenge karalábé
0,5 kg darált hús (lapockából)
12,5 dkg rizs
1 közepes fej hagyma
1 nagy pohár zsíros tejföl
15 dkg trappista sajt
olívaolaj
víz
só, bors, paprika, őrölt kömény, leves kocka

Elkészítése:

A karalábét 1,5x1,5 cm-es darabokra vágjuk, majd egy edényt a tűzre teszünk, öntünk bele kevés olívaolajat, a karalábét ráborítjuk, sózzuk, kevés vizet löttyintünk rá és fedő alatt puhára pároljuk. Figyeljünk rá oda, nehogy lekapjon, vagy éppen szétessen, ha nagyon száraz lenne és még nem lenne puha, mehet még egy kis víz alá.

Közben a rizst is megfőzzük. A 12,5 dkg rizs pont egy zacskó gyors rizs. Sajnos annyira rossz minőségű rizseket sikerült már kifognom, az a márka, amit pedig használok egy ideje eltűnt a boltból, így kipróbáltam a gyors rizst. Szégyen vagy nem, de ez legalább megpuhul, nem fő szét, nem ragad össze, szóval jó. Tehát megfőzzük a rizst, amilyenünk van és ahogy szoktuk.

Közben a húst is odarakhatjuk a tűzre. A hagymát apróra vágjuk, majd kevés olívaolajon megdinszteljük, rádobjuk a darált húst, átforgatjuk, majd megszórjuk paprikával, felöntjük kevés vízzel és fedő alatt puhára pároljuk. Közben sózzuk (leveskockát dobunk bele), borsozzuk és őrölt köménnyel ízesítjük.

Amikor mindennel készen vagyunk, már csak az étel összeállítása és sütése van hátra.

Egy megfelelő méretű sütőedényt (akár egy nagy jénait) vékonyan kikenünk olívaolajjal, zsemlemorzsával megszórjuk, majd az aljára tesszük a megpárolt karalábét, rá a rizst, a tetejére a darált húst. Az egészet bevonjuk a tejföllel, szórunk rá reszelt sajtot és bedugjuk a 200 °C-ra előmelegített sütőbe, ahol alsó-felső sütési programon (gázon nagy fokozaton)15-20 perc alatt szép barnára sütjük.

Magában, de finom friss puha kenyérrel is kiváló étel.




2 megjegyzés:

  1. Kipróbálós, mert imádom a rakott ételeket és rakott karalábét még sosem ettem.

    VálaszTörlés
  2. Ha sikerült zsenge karalábéhoz hozzájutnod, biztosan nem fogsz csalódni.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...