Összes oldalmegjelenítés

2014. október 1., szerda

Magyar Élelmiszerbank

Egy nagyon kedves megkeresést kaptam a Magyarországon működő Élelmiszerbanktól. Igazán nagyszerű, hogy Magyarországon is működik ez a szervezet, aki felvállalta azt, hogy önkéntesek segítségével felkutatják és összegyűjtik a hipermarketekben, gyárakban és feldolgozóüzemekben fölöslegessé vált és megsemmisítés előtt álló élelmiszereket, amelyek kereskedelmi forgalomba valamiért nem hozhatók, de minőségileg fogyaszthatók, majd adomány formájában eljuttatják a hozzáértő karitatív szervezetekhez és önkormányzati intézményekhez, akik ingyenesen szétosztják ezen termékeket a rászoruló emberek között.

Hálás köszönet az önkénteseknek, az adományozóknak és a történet valamennyi szereplőjének, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy egy olyan alapvetőnek tűnő dolog -mert sajnos mégsem alapvető, csak annak tűnik- mint az élelmiszer, amiből nagy mennyiség csak a kukában végezné, pedig semmi baja nincs, eljusson a rászorulóknak.

Biztatok mindenkit, hogy látogassa meg a Magyar Élelmiszerbank honlapját és ismerje meg az élelmiszereknek, a "fölös" élelmiszereknek a világát, tudjon arról, ha akar, akkor hogyan tud aktívan segíteni ebben a munkában.

A szervezet munkáját a honlapjukról származó információval mutatom be, bővebb információ itt olvasható.

Mostantól a blog a Magyar Élelmiszerbank logóját is viseli, büszkén hirdetve azt a megtiszteltetést, hogy a tevékenységükre a blogon keresztül történő figyelemfelhívással sikerülhet esetleg sokkal több emberhez eljutniuk és így az erőfeszítéseiket csekély mértékben támogathattam ily módon.


"Élelmiszerbank Magyarországon

Kik vagyunk?

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egy non-profit szervezet, amelynek célja, hogy az információgyűjtés és publicitás eszközeivel kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között, ezzel elősegítse a szegénység, az éhezés és az alultápláltság csökkenését.
2005 szeptemberében Budapesti Élelmiszerbank Egyesületként kezdtük működésünket, de hónapok alatt „kinőttük” a főváros határait. 2006 májusában már Magyar Élelmiszerbank Egyesületként, 8 hónapos ideiglenes tagság után teljes jogú tagja lettünk az Európai Élelmiszerbankok Szövetségének.
Az indulásunk óta összesen több mint 33 ezer tonnányi élelmiszert osztottunk szét az országban, a szállítmányok értéke összességében meghaladta az 13 milliárd (!) forintot. Az adományok közel 220 civil szervezeten és önkormányzaton keresztül több mint 300 000 emberhez jutnak el.


Mit csinálunk?

Önkéntesek segítségével felkutatjuk és összegyűjtjük a hipermarketekben, gyárakban és feldolgozóüzemekben fölöslegessé vált és megsemmisítés előtt álló élelmiszereket, amelyek kereskedelmi forgalomba valamiért nem hozhatók, de minőségileg fogyaszthatók, majd adomány formájában eljuttatjuk a hozzáértő karitatív szervezetekhez és önkormányzati intézményekhez, akik ingyenesen szétosztják ezen termékeket a rászoruló emberek között. Az Élelmiszerbank magánszemélyeket közvetlenül nem segélyez.



EU Élelmiszersegély Progam
2013-ban 500 szervezeten keresztül mintegy 500.000 embernek juttattunk el ingyenesen 5000 tonna élelmiszeradományt Magyarországon, összesen közel 2.3 milliárd forint értékben.
Tevékenységünk egyik fő alapelve, hogy ingyenesen fogadunk és ingyenesen is adunk át élelmiszereket. Másik fő alapelvünk a függetlenség mind politikai, mind vallási, ideológiai értelemben.


Mit nyújt az Élelmiszerbank a karitatív szervezetek számára?
  • Ingyenesen bocsát rendelkezésükre különböző nyers vagy feldolgozott élelmiszereket, ezzel támogatva szűkös költségvetésüket;
  • több karitatív szervezet nevében hatékonyabban tud fellépni az adományok szerzése érdekében a vállalatoknál és egyéb szervezeteknél;
  • az élelmiszerek szétosztásában logisztikai (tárolási, szállítási) segítséget nyújt.


Mit nyújt az Élelmiszerbank az élelmiszer-átadók számára?
  • Átvállalja a karitatív szétosztás logisztikai feladatait, ezzel erőforrásokat takarít meg a vállalatoknak;
  • feleslegek átadásával a vállalatok elkerülhetik a megsemmisítés költségeit, valamint csökkenthetik raktározási költségeiket;
  • a támogatás adózási előnyöket is jelent;
  • biztosítja az átvett élelmiszerek megfelelő körülmények közötti szállítását és tárolását, illetve ügyel az átvett élelmiszerekkel való visszaélések elkerülésére;
  • gondoskodik a támogatók PR-megjelenéséről.


Eredményeink számokban
Alapításunk óta több mint 33 000 tonna élelmiszeradomány érkezett a Magyar Élelmiszerbank Egyesület raktárába. Ezt a mennyiséget maradéktalanul el is juttattuk a rászorulókkal közvetlen kapcsolatban álló szervezetekhez, melyek segítségével több mint 200 000 embernek tudtunk így segíteni. A kiosztott élelmiszerek értéke meghaladta az 12 milliárd forintot, mely a következőképpen oszlott meg a különböző élelmiszertípusok között:

Adományok megoszlása termékcsoportonként 
forrás: http://www.elelmiszerbank.hu/hu/kik_vagyunk/elelmiszerbank_magyarorszagon.html#.VCwmLhb7Rcp"



További információ a szervezetről, tevékenységükről, általuk szervezett akciókról a honlapjukon keresztül érhető el.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...