Összes oldalmegjelenítés


A receptek elkészítésében az Electrolux konyhagépei segítettek.

2012. szeptember 18., kedd

Tojásleves

Gyermekkorom menzájának örök klasszikusa. A világ egyik legegyszerűbb étele, néhány hozzávaló és tíz perc az egész. Talán azért olyan nagyszerű, mert egyszerű.

Hozzávalók (úgy 3 tányérnyi leveshez):

2 evőkanál finomliszt
3 evőkanál étolaj
3 darab tojás
1 teáskanál pirospaprika
1 teáskanál kömény (őrölt is jó)
1 nagyobb csipet bors
ízlés szerint só
0,75 liter víz

Elkészítése:

Az olajat feltesszük melegedni, majd beleszórjuk a lisztet és zsemle színűre pirítjuk, rántást készítünk. Ha elértük a kívánt színt, akkor lehúzzuk a tűzről, megszórjuk pirospaprikával, majd felengedjük hideg vízzel és közben kevergetjük, hogy ne legyen csomós. Borsozzuk, beleszórjuk a köményt, sózzuk, majd felforraljuk.
A tojásokat feltörjük és elhabarjuk, sózzuk. Ha a leves felforr, akkor kevergetés közben beleöntjük lassan a tojást. Forralunk egyet rajta és készen is van. Azért érdemes megkóstolni és ízesíteni, ha még szükséges.

Aki szereti beleüthet egész tojást is a levesbe úgy, hogy nem kevergeti közben a levet, ekkor a tojás egyben marad.

A rántott leves (vagy kenyérleves) gyakorlatilag a tojás nélküli verziója ennek az ételnek. Ha sima rántott levest készítünk, akkor tojás nem kerül bele, hanem zsemlét vagy kenyeret felkockázunk, megpirítjuk és a kész levest ezzel tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...