Összes oldalmegjelenítés


A receptek elkészítésében az Electrolux konyhagépei segítettek.

2013. június 9., vasárnap

Lazac chilis garnélás hajdinával

Egyik kedvenc gasztrobloggeremtől, Hankkától kaptam meg a "Fő az egészség!" mozgalom stafétáját. Örültem is meg nem is, vagyis megijedtem inkább, kissé. Örültem, hogy gondolt rám és az egyik receptem beleférhet az egészséges étel (és mozgalom) kategóriába, viszont rögtön ezzel együtt megijedtem, mert én nem annyira vagyok híres az "egészséges" ételeimről. Alapvetően azt gondolom, hogy mindent lehet enni, csak mértékkel. Alapvetően ha "egészséges ételt" eszünk, akkor sem lehet belőle egy szívlapátnyi mennyiséget elfogyasztani, mert ugyan úgy nem lesz már "egészséges". A másik szempont nálam ráadásul az íz. Lehet bármilyen divatos, régimódi, korszerűtlen, egészséges vagy éppen egészségtelen, ha ízlik, megeszem. Ha nem, akkor nem, lehet akármilyen.

De azért ahogy telik az idő és az ember öregszik átértékelődnek benne bizonyos dolgok. Örülök, hogy van ez a mozgalom ezzel a játékkel, hogy főzzünk egy egészséges(ebb) ételt és népszerűsítve a játékot írjuk ki  a blogunkra, mert rádöbbentett például, hogy szeretem a halat, de már nagyon régen ettem. Kiváló apropó volt tehát, hogy egy halételt készítsek erre a kiváló kezdeményezésre és egyúttal rádöbbentem arra is, hogy mennyire keveset foglalkozok tényleg azzal, hogy ne csak finom legyen, amit készítek, hanem egészséges is.
Kutyából nem lesz ugyan szalonna, így amikor készítettem ezt az ételt véletlenül beleesett néhány darabka vaj, de a mértékletesség jegyében valóban kevés, az összes többi hozzávalóra pedig szerintem nem lehet panasz (a végén, még "megjavulok...").

Azt szokták mondani, hogy Magyarországon a halfogyasztás döntő többségben december hónapra tehető, a karácsonyi halászléevészet miatt. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk azonban, hogy nem csak a ponty található már csak meg a kínálati oldalon, hanem rengeteg fajta halból lehet választani, mindenféle ízűeket, mindenféle helyekről származókat.

Valami különlegeset, de mégsem nagyon földtől elszakadt receptet szerettem volna, ezért a lazacra esett a választásom. A lazac nagyon sokoldalú hal, nyersen, füstölve, párolva, sütve is fogyasztható, az ételvariációk száma kifogyhatatlan. "A halételek rendszeres fogyasztása kifejezetten szívvédő hatású, de a lazachús különös színét adó festékanyagról most azt is kimutatták, hogy védi a géneket hordozó DNS-t." (forrás és teljes cikk itt olvasható). Így duplán megörültem...

A hajdina, ami rettentően egészséges, de még nem ettem eddig, megfogott. Nem tudtam milyen módon készítsem el. Megkóstoltam és nyersen sem volt nagyon kemény, ezért úgy gondoltam, hogy rizs módjára készítem, mint a rizottót, aztán majd meglátjuk. Finom lett, így bevált a módszer. Könnyen és gyorsan elkészíthető.Mindenféle érdekes dolgokat lehet találni a hajdináról itt.

Hozzávalók (2 személyre):

40 dkg lazacfilé (20 dkg-os darabokban)
15 dkg garnéla
10 dkg hajdina
1 db érett paradicsom
1 db zöld chili
só, bors, petrezselyem zöldje
darabka vaj
víz
olívaolaj

Elkészítése:

A hajdinát rakjuk oda előbb, közben ráérünk a hallal foglalkozni. A hajdinát egy órára hideg vízbe tesszük, átmossuk, a tetején úszó idegen dolgokat leöntjük. Egy edényben olívaolajat melegítünk, majd ráöntjük a víztől leszűrt és lecsöpögtetett hajdinát. Pár perc alatt átmelegítjük az olajon, majd egy jó nagy bögre (kb 3 dl) forró vízzel felengedjük. Gyengéden sózzuk, borsozzuk, majd lefedve kis tűzön főzzük 10 percig.
Ha a hajdina a tűzhelyen van, akkor készítsük elő a többi dolgot, ami majd kerül még bele. Ízlésünk szerint magozzuk ki a chilit, majd vágjuk kis darabokra, a paradicsomot hámozzuk meg, vágjuk ki a magházát, majd ezt is daraboljuk fel. A garnélákat tisztítsuk meg, szedjük le a páncélját, a fejét és a hátát bevágva távolítsuk el a bélszálat. 2 darab garnélát tegyünk félre a díszítéshez, a többit vágjuk fel kisebb darabokra.
Ha 10 perce fő a hajdina, akkor vessünk rá egy pillantást. Ha nagyon elfőtte, beitta a vizét, akkor kevés folyadékot pótoljunk alá, hogy ne legyen száraz, majd dobjunk bele egy darabka vajat (ez elmaradhat), az összevágott chilit, paradicsomot és garnélát, a nagyobb darabokra tépkedett petrezselymet, keverjük át, a tetejére fektessük a két egészben hagyott rákot, majd fedjük le és hagyjuk magára a legkisebb tűzön 5 percig, majd kapcsoljuk le a tüzet és tálalásig ne piszkáljuk.

Jöhet a hal. A lazacot vehetjük úgy is, hogy a halas a kérésünknek megfelelő darabra vágta már, ez nagyon jó, mert kevesebb macerával jár. Kezünkkel simítsuk át a hal húsát és ha szálkát érzünk, akkor húzzuk ki. A filé mindkét oldalát sózzuk és borsozzuk, majd egy felhevített serpenyőbe olívaolajat öntünk és bőrével lefedve sütni kezdjük viszonylag nagy lángon. Körülbelül 5 perc elteltével, amikor a bőre már ropogós, illetve szép színt kapott, óvatosan fordítsuk meg egy mozdulattal a halat, hogy ne essen szét, majd a másik felét is 5 percig sütjük. Az utolsó pár percben egy darabka vajat dobunk a serpenyőbe a hal mellé, kissé megdöntjük a serpenyőt és egy kanállal intenzíven locsolgatjuk ezzel a vajas olívaolajjal halunkat. Ha a hal átsült (amit onnan lehet tudni, hogy lemezeire akar esni), akkor lekapcsoljuk a tűzhelyet és pár percig hagyjuk pihenni.

Következhet a tálalás. Egy tányérra teszünk egy filét, majd egy formába nyomkodott hajdina adagot rakunk mellé, aminek a tetejére rábiggyesztünk egy egészben hagyott garnélát. Érdemes kipróbálni, mert nagyon finom, gyors és egyszerű. És egészséges. Mert "Fő az egészség!".

A játék szabályai:

1. Ha megkaptad a felkérést, tölts fel egy olyan ételt a blogodra vagy honlapodra - a mozgalom logójával együtt -, amit egészséges vagy a megszokottnál egészségesebb módon készítettél el.
2. Az egyetlen kikötés a recepttel kapcsolatban az, hogy megfeleljen a "Fő az egészség!" mozgalom szempontjainak.
3. A recept mellett tanácsokat adhatsz egészséges elkészítési módokról, vagy írhatsz alapanyagokról is.
4. A felkérést 2-3 bloggernek add tovább, akiket erről értesítesz kommentben vagy e-mailben.
 
Sajnos nem tudom azt megnyugtatóan nyomon követni, hogy ki kapta meg már a felkérést, így másik két, általam nagyon kedvelt bloggernek adom tovább a stafétát kíváncsian várva a recepteket.Lehet, hogy többszörös felkértek lesznek, de gondolom az nem lenne baj.
 
 
 
Köszönöm még egyszer Hankkának! Mindenkinek további jó sütést-főzést kívánok!

6 megjegyzés:

  1. Kedves Zsolt, köszönöm szépen a felkérést, már eleget tettem neki, mivel felkértek rá mások is, és nagyon kedves tőled is, hogy rám gondoltál! :)
    Itt megnézheted, hogy mivel készültem, talán kedvet kapsz egy egészséges édességhez! :)

    http://barbikonyhaja.blogspot.hu/2013/05/habos-epertorta-fo-az-egeszseg.html

    A lazac és garnéla nagy kedvencem, de garnélával még sosem bajlódtam itthon, ehhez igazán kezdőnek érzem magam, de a te útmutatásoddal talán meg lehetne próbálni! :) Nagyon finom ételt készítettél!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy már megelőztek. A tortádat már megnéztem, nagyon guszta, lehet, hogy kipróbálom.

      Törlés
  2. Ha csak egy kicsit megállunk és elgondolkodunk azon, hogy mit és hogyan készítünk el és megpróbálunk egy picit egészségesebben étkezni, élni, már megérte! :) Nagyon finom ételt készítettél, és profi az elkészítés leírása! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, hogy igazad van Hankka! Köszönöm még egyszer.

      Törlés
  3. Hűha! Köszönöm szépen, eddig nem is tudtam a játékról, igyekezni fogok....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy "elért az üzenetem". Várom, hogy mi lesz az eredmény!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...