Összes oldalmegjelenítés


A receptek elkészítésében az Electrolux konyhagépei segítettek.

2013. október 2., szerda

Sertéshússal göngyölt csirkemell lepcsánkával

Egyszerű, gyors, laktató, "magyaros". Ízei és színei miatt nyár végi hangulatot áraszt ez az étel, tartalma miatt azért már "őszi beütéssel".

Hozzávalók (4-6 személyre):

3 egész (de csontozott) csirkemell
50 dkg darált sertéshús
5 db nagyobb paradicsom
5 db tv paprika (lecsópaprika)
1 fej hagyma
10 közepes darab krumpli
finomliszt
2 tojás
2,5 dl tejszín
étolaj, olívaolaj
5 gerezd fokhagyma
só, bors, paprika, őrölt kömény


Elkészítése:

A csontozott csirkemelleket középen kettévágjuk, a fél mellekről a kis szüzet leszedjük, nyitott szeleteket készítünk (késsel a hosszabb oldal mentén átvágjuk addig, hogy még egyben maradjon a két fél), majd húsklopfolóval gyengéden kiveregetjük. Vigyázzunk, hogy ne szakadjon ki a hús.
A darált húst sóval, pirospaprikával, őrölt köménnyel, reszelt fokhagymával ízesítjük, olyan az egész, mint a kolbászhús (ha nincs kedvünk ezzel vesződni, vehetünk nyers, sütni való kolbászt, amit kibújtatunk a bőréből és pont ilyen eredményt kapunk), majd a kiklopfolt csirkemelleken elosztjuk. A tölteléket elegyengetjük és a mellett felgöngyöljük, végeit benyomkodjuk. Kívülről is sózzuk, borsozzuk, majd egy kiterített alufólia darabot gyengéden beolajozunk és a tekercset szorosan beletekerjük. Ezt az összes mellel elvégezzük.

Készítsünk egy lecsó alapot. Olívaolajon (hogy némileg egészségesnek tűnjön az étel) futtassuk meg az apróra vágott hagymát, majd dobjuk rá a kicsumázott és magjaitól megszabadított, kisebb darabokra szelt TV paprikát (lecsó minőség is kiváló). Pár perc párolás után, amikor a paprika összeesett, mehet rá kevés pirospaprika, majd a felaprított paradicsom (esetemben hámozott, mert a paradicsomhéj nem tartozik a kedvenceim közé). Fűszerezzük sóval, borssal, őrölt köménnyel és fedő alatt pároljuk olyan 15 percig.

Amikor már szépen összeesett minden a lecsónkban, akkor a fóliába tekert melleket beletesszük, felöntjük annyi folyadékkal (vízzel, húslevessel), hogy legalább féli ellepje és 50 percig pároljuk közepes tűzön fedő alatt (félidőben fordítsuk meg a tekercseket). Ha a vizet elfőné, akkor pótoljuk.

Ha eltelt az idő, a tekercseket emeljük ki a lecsóból, majd egy evőkanál liszttel keverjük el a tejszínt és habarjuk be a lecsót. Nem baj, ha csomós lesz, mert pár perc forralás után az egészet le kell turmixolni. A turmixolás alapos legyen, hogy szép sima, bársonyos mártást kapjunk. Kóstoljunk és ízesítsünk, ha szükséges.

Már csak a köret van hátra, amit párhuzamosan kell készítenünk az eddigiekkel, hogy egyszerre legyünk készen. Ez a köret pedig a lepcsánka. A krumplit reszeljük le kis lyukú reszelőn, sózzuk, borsozzuk, üssünk bele két tojást és adjunk hozzá annyi finomlisztet, hogy egy laza szerkezetű "tésztát" kapjunk. Én most nem reszeltem ebbe is fokhagymát, mert a göngyölt mell tölteléke eléggé fokhagymás, de rakhatunk bele, ha kívánjuk. A "tésztából" evőkanálnyi mennyiségeket kiveszünk és forró olajban kisütjük mind a két oldalát, szép világos pirosra.

Tálaláskor a tekercseket -a kést ferdén tartva- vastagabb szeletekre vágjuk, tányérra tesszük, mellé helyezünk pár darab lepcsánkát és a húst gazdagon meglocsolgatjuk a szósszal.

Leírni bonyolultabb volt, mint elkészíteni. Érdemes kipróbálni!








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...