Összes oldalmegjelenítés


A receptek elkészítésében az Electrolux konyhagépei segítettek.

2013. november 17., vasárnap

Csirkemell Wellington módra

Egyszerű, gyors, finom. Persze bélszínből lenne az igazi, azonban elkészíthető sertésszűzből is, de csirkemellből is nagyon finom.

Hozzávalók (1-2 főre):

1 fél csirkemell filé
10 dkg leveles vajas tészta
5 db barna csiperke
2 evőkanál mustár
1 kisebb fej lilahagyma
2 nagyobb szem krumpli
valamilyen gyümölcs- vagy sherry ecet
olívaolaj
só, bors
1 egész tojás

Elkészítése:

A csirkemellet sózzuk, borsozzuk, majd egy serpenyőben (vagy grillen) olívaolajon közepes lángon átsütjük. Ez oldalanként nagyjából 8-10 perc.
A gombát (felesleges meghámozni) vékonyan felszeleteljük, majd a megsült csirkemell visszamaradt zsiradékán sóval és borssal fűszerezve zsírjára sütjük.
A húst és a gombát is hagyjuk kihűlni.

A leveles vajas tésztát vékonyra kinyújtjuk, akkorára, hogy majd a csirkemellet belebugyolálhassuk.

A tészta közepére rakjuk a megsült gomba felét, szépen elrendezgetve. Ráhelyezzük a csirkemellet, amit megkenünk mustárral, majd befedjük a maradék gombával.

A tészta széleit egy felvert tojással megkenjük, majd a tésztát minden oldalról a húsra takarjuk, jó szorosan. A becsomagolt húst átfordítjuk, hogy felülről egyben látszódjon, tepsibe rakjuk, lekenjük tojással (esetleg díszíthetjük a batyunkat ízlés szerint), majd berakjuk a 180 °C-ra előmelegített légkeveréses sütőbe (gázon nagyobb fokozatra), ahol 25 perc alatt szép aranybarnára sütjük.

A megsült tésztabatyut hagyjuk pár percig pihenni, majd vastagabb szeletekre vágjuk és egy egyszerű krumplisalátával kínáljuk.

A krumplisalátához a héjas krumplit megfőzzük. A lilahagymát vékonyan felszeleteljük. Olívaolajból, ecetből, sóval és lehetőleg frissen őrölt borssal öntet készítünk, amelybe beleforgatjuk a hagymát. Hagyjuk néhány percet, hogy a dresszing megdolgozza, majd a főtt, felszeletelt krumplit is beleforgatjuk.

Tálaláskor a tányéron lévő hússzeleteket és a salátát olívaolajjal megöntözzük.









Közelgő Erzsébet nap alkalmából minden kedves Erzsébetet köszöntök. Készült volna sütemény is, márvány szelet, ami még nincs a blogon, de különféle okok folytán nem sikerült fényképezhető állapotúra produkálni, így a sütemény most elmarad. Majd legközelebb bepótolom.

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...