Összes oldalmegjelenítés

2013. november 1., péntek

Sütőtökös whoopie pie

Sütőtökös whoopie pie -még a neve is különleges- a 12. blogkóstolóra, aminek a házigazdája most Teller-cake.

Régen játszottam már blogkóstolót, így amikor megláttam a kiírást rögtön beneveztem. Vikvi blogját sorsolták nekem, amely a bbanyucikeszitenel nevet viseli. Ismertem ezt a blogot, korábban többször is benéztem már. Nagyon jó receptek és igényes fotók jellemzik. A jó receptek feladták a leckét rendesen, mert nem volt könnyű választani. "Szerencsére" bonbon formáim még nincsenek, így a lebőgés veszélye nem állt fenn, hogy befürdök valamelyik bonboncsoda reprodukciójának az elkészítésével. Találtam viszont egy olyan süteményt, amelyhez a történet is pont illett rám. Ez egy sütőtökös sütemény és én sem szeretem a sütőtököt. Mit nem szeretem, ki nem állhatom. Vikvi hasonlóan érzett ezzel a zöldséggel és azok alapján, amiket írt úgy gondoltam, hogy ez a sütemény segít leküzdeni a tökundoritiszt, így belevágtam. Érdemes volt. Így tényleg finom a tök. A sütik olyanok, mintha apró hamburgerek lennének, csak a hús helyén finom vajas mascarponés krém lapul. Szóval kedves tökutáló társaim! Javaslom, hogy sütőtökös whoopie pie kerüljön az asztalra és tökre fel!
Ezek után nem tökölök tovább és íme az eredeti recept a blogról:

"Sütőtökös whoopie pie:

Tészta:

3 csésze liszt
1 ek fahéj
1 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
1 tk őrölt gyömbér
½ tk só
½ tk szerecsendió
¼ tk őrölt szegfűszeg
2 csésze nádcukor
1 csésze olaj
3 csésze sütőtök (a megsült húsa)
2 tojás
vanília

A lisztbe belekeverem a fűszereket, a sót. A tojásokat kikeverem a cukorral, az olajjal, majd a sütőtökkel. Összekeverem a két edény tartalmát és kész is a tésztám. Én habzsákba töltöttem a tésztát és kb 5 cm köröket nyomkodtam a sütőpapírra, majd 180 fokos sütőben sütöttem őket kb 10-15 percig, mert egy adag nagyobb korongom is volt. :) Rácson hagyom kihűlni őket.

A tallérok krém nélkül is nagyon finomak voltak, a gyerkőcök alig bírták kivárni, hogy kicsit meghűljenek, már falták is. A nagy fiú csak rohangált a nappaliból: ehetek még egyet? A kicsi meg utána, csak Ő úgy mondta : Ham, ham? :)

Krém:
270 g házi krémsajt
110 g  vaj
 eredeti recept szerint 3 csésze porcukor - szerintem ez brutál sok, én úgy 5 kanálnyit tettem, és így is édes volt a krém.
vanília
A  vajat kikeverem a cukorral, hozzáadom a házi krémsajtot, és a vaníliát, majd jól kikeverem még egyszer és hűtőbe teszem.
Összeillesztés:
Két tallér közé kenek, egy jó adag krémet. Összeillesztem majd vígan beleharapok: Whoopie! :)."

-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-

Két apró módosításom volt csupán. Az egyik, hogy házi krémsajtom nem volt, így mascarponével helyettesítettem. Kicsit növeltem a krém mennyiségét, 250 gr mascarponét és 150 gr vajat használtam. A cukor mennyiségét nem változtattam meg, szerintem is elég volt az 5 kanál porcukor.

Köszönöm a játékban való részvétel lehetőségét teller-cake-nek és a receptet Vikvinek!





nagylányomra rátört a díszíthetnék...


2 megjegyzés:

  1. Igazán aktuális és fantasztikus az a süti egyben! Na és hogy kigyógyít a "tökundoritiszból", ez a hab a tortán! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha nincs a blogkóstoló 12. fordulója sose gyógyulok ki "belőle"...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...