Összes oldalmegjelenítés


A receptek elkészítésében az Electrolux konyhagépei segítettek.

2014. május 31., szombat

Charlotte

Van ez a süti, ami eperrel és málnával nagyon finom, viszonylag könnyen elkészíthető és nagyon dekoratív is. Most, hogy eperszezon van, eperből készült. Ha málnából készítjük minden ugyan úgy működik, csak a gyümölcsöt és a lekvárt kell lecserélni.

Hozzávalók:

10 db tojás
10 evőkanál finomliszt
10 evőkanál cukor
8 evőkanál tej
2 evőkanál étolaj
~ 20 dkg eperlekvár
50 dkg eper (+15-20 szem a díszítéshez)
5 dl habtejszín
2 csomag expressz zselatin fix
1 csomag színtelen tortazselé 

valamint egy félgömb alakú tál (kb 10 cm magas, a nyitott részénél kb 20 cm átmérőjű)

Elkészítése:

A süteményünk gyakorlatilag dekoratívan elrendezett felszeletelt piskótatekercs tejszínhabbal töltve és piskótával lezárva. Így szükségünk van egy egyszerű piskótalapra, amiből majd egy körszeletet vágunk, illetve egy piskótatekercsre, amelyet -esetünkben- eperlekvárral töltünk.

Először süssük meg a piskótatekercset.
A sütőt kapcsoljuk be, majd 160 °C-ra melegítsük fel légkeveréssel. Míg a sütő felmelegszik a tésztát is összeállíthatjuk.
5 tojásból süssünk piskótát. A fehérjéket és a sárgájákat válasszuk szét. A fehérjéből csipet sóval verjünk kemény habot 1 evőkanál cukrot hozzáadva. A tojások sárgáját 4 evőkanál cukorral szintén habosra verjük, majd hozzáadunk 5 evőkanál finomlisztet, 4 evőkanál tejet és 1 evőkanál étolajat. A keverékbe óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és a sütőben 10-12 perc alatt tűpróbáig sütjük.

Ha a piskóta megsült, akkor lehúzzuk róla a sütőpapírt, majd még melegen megkenjük vastagon az eperlekvárral és szorosan feltekerjük. A tekercset visszatesszük a sütőpapírra, majd szorosan feltekerjük és egy enyhén nedves konyharuhába csavarjuk, amelyben szaloncukor módra, amennyire szorosan csak tudjuk feltekerjük és hagyjuk hűlni. A hűtőszerkénybe is tehetjük, hogy hűljön.

Míg a tekercs pihen, addig süssünk még egy piskótát.

A sütemény elkészítésének az alapja, hogy legyen egy megfelelő formánk, amelytől majd charlotte lesz a charlotte.
A lényeg, hogy egy félgömb, vagy félgömbre hasonlító, kellő méretű tál legyen. Ez lehet egy kisebb habüst, de egy műanyag tál is, a lényeg, hogy az alakja és a mérete megfelelő legyen.

Tehát. A megsült piskótánkat is kivesszük a sütőből és miután lehúztuk róla a papírt, a formát adó edényünket rátesszük és körbevágjuk. A maradék piskótából készülhet például egy finom somlói.

Várjunk, míg minden kihűl. Ha ez megtörtént, akkor kezdődhet a torta összeállítása. Míg várunk, addig vágjuk össze a fél kiló epret apró darabokra, szórjunk rá 5 evőkanál porcukrot és hagyjuk állni, puhulni.

A formaként szolgáló edényünket béleljük ki folpackkal. Ez később segít majd a formából kiemeléshez. A piskótatekercset szeleteljük fel, majd a szeletekkel béleljük ki a formát. Minél szorosabban, minél szimmetrikusabban sikerül ez a mutatvány, annál szebb lesz majd a végeredmény. Ha a formát kibéleltük, jöhet a krém.
A krémhez (töltelékhez) az 5 dl hideg tejszínt 5 kanál porcukorral és 2 csomag expressz zselatin fix porral kemény habbá verjük. Ha a hab kész, akkor óvatosan belekeverjük azt a fél kiló epret, amit előtte apróra vágtunk. A krém is elkészült.

A felszeletelt piskótatekercsekkel kibélelt formába töltjük a krémet, alaposan belenyomkodjuk, alulról megütögetjük, hogy minden levegő kijöjjön belőle. A tetejére fektetjük a piskótából kivágott korongot, majd alaposan belenyomkodjuk. Ezt követően a hűtőbe tesszük és hagyjuk alaposan áthűlni, egy éjszakára is így hagyhatjuk.

Másnap, amikorra az egészen biztosan összeállt, egy megfelelő méretű tálra egy határozott mozdulattal kiborítjuk, a folpackot lehúzzuk és már csak a díszítés van hátra.

A díszítéshez félretett epreket félbevágjuk, a színtelen tortazselét a leírt módon elkészítjük. A félbevágott eperdarabokat a zselébe mártjuk majd a torta alsó részére ragasztgatjuk körben. Ezt követően egy ecset segítségével a zselével szépen bekenjük a tortát, hogy szép fényt kapjon.

Még egy pici hűtés kell neki, hogy a zselé megdermedjen és fogyasztható.

Arra vigyázzunk, hogy sokat ne tököljünk a díszítéskor, mert a krém azért hajlamos arra, hogy szobahőmérsékleten elfolyjék és akkor oda a munkánk.

Hosszadalmasnak tűnik a dolog, de nem igazán bonyolult, a végeredmény pedig biztosan nagy sikert akart majd.



















2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...