Összes oldalmegjelenítés


A receptek elkészítésében az Electrolux konyhagépei segítettek.

2014. augusztus 11., hétfő

Fehérboros sabayon borban párolt körtével

Ez egy nagyszerű, különleges desszert, amely elkészítése azonban roppant egyszerű. Néhány hozzávaló, pici odafigyelés és fenomenális eredmény születik a tányéron. Érdemes a hétköznapi finomságok gyűrűjéből kitekinteni és megpróbálkozni valami újjal. Ez esetben garantált az eredmény és roppant finom is.

Hozzávalók (4 személyre):

3 dl finom fehérbor ízlésünk szerint, félédes vagy édes (esetemben Tokaji Furmint)
4 db ízes körte (esetemben Clapp kedveltje)
3 dl víz
4 tojás
4 evőkanál barna nádcukor (hiányában kristálycukor)
4 evőkanál kristálycukor
1 egész citrom
szemes bors, őrölt fahéj, őrölt szegfűszeg, só

Elkészítése:

A desszert elkészítése két lépcsőből áll. A párolt körte és a sabayon, amely egy könnyed, habos mártás.

Kezdjünk a körtével.

A körtéket hámozzuk meg, vágjuk félbe, majd távolítsuk el a magházat és a szárrészeket. A kősejteket próbáljuk minél jobban eltávolítani, hogy fogyasztáskor ne legyen zavaró.

Egy megfelelő méretű edénybe teszünk 1 dl bort, 3 dl vizet, csipet sót, 4 evőkanál barna nádcukrot (vagy kristálycukrot), fél citrom levét és még pár szelet citromkarikát, egy csipet őrölt fahéjat, egy csipet őrölt szegfűszeget (vagy 2-3 szemet), valamint 6-8 szem feketeborsot és felforraljuk. Főzzük negyed órát, míg az ízek jól elkeverednek és szirupossá válik a lé, majd belerakjuk az előkészített körtedarabokat, amiket előtte citromlével kenegetünk, hogy szép fehérek maradjanak.

Ha a szirupban vannak a körtedarabok, akkor gyenge tűzön vajpuhára főzzük őket, nagyjából újabb negyed óra alatt.

Ha készen van, akkor hagyjuk szobahőmérsékletre hűlni a körtét a lében. A levet később kompóthoz felhasználhatjuk, a desszerthez erre nem lesz szükség.

Ha a körte elérte a kellő hőfokot, kezdődhet a sabayon készítése.

Szükség lesz egy edényre, amelyet majd vízgőzre tehetünk. Ebbe az edénybe mehet bele a tojások sárgája, 1 dl fehérbor, 4 kanál kristálycukor. Elhabarjuk a hozzávalókat, majd a vízgőzre tesszük (a víz ne zubogjon erősen, mert kicsapódhat a tojás) és habverővel folyamatosan verjük 10-15 percig, amíg az egész állaga megváltozik. Egy habos krémet kell kapnunk, ha elértük ezt az állagot, akkor készen van a sabayon (készülhet pezsgővel is, ugyan ez az eljárás).

Tálalhatjuk desszertünket.

Egy tányérra kerül két kanál sabayon, erre ráfektetünk két fél körtét, majd a tetejüket is bevonjuk ezzel a habos krémmel. Díszítés gyanánt csipet őrölt fahéjjal hintjük meg, illetve ha rendelkezésünkre áll, akkor egy grillező pisztollyal gyengéden karamellizáljuk a tetejét.

Elmondhatatlan élmény a vajpuha körte és a habos krém találkozása a szájban.



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...