Összes oldalmegjelenítés


A receptek elkészítésében az Electrolux konyhagépei segítettek.

2016. október 31., hétfő

Fűszeres sütőtök krémleves

Gondoltam egy sablonos "ebben a hideg időben melengető egy tányér finom meleg leves" mondattal kezdem ezt a kis szösszenetet, de aztán úgy gondoltam, hogy mégsem. Ugyan való igaz, ami az idézőjelben van, de egyszerűen csak azt írom, hogy attól a néhány különleges fűszertől valóban különös élmény lesz ez a sütőtök krémleves, még azoknak is (mint mondjuk én), akik nem is szeretik a sütőtököt és az abból készült ételeket. Kísérleteztem és az eredmény meglepően finomra sikeredett. Érdemes kísérletezni, esetleg más fűszerezéssel próbálkozni (utólag gondoltam, hogy egy kis chili mehetett volna vele).

Hozzávalók (2 személyre):

30 dkg kanadai sütőtök (tisztított mennyiség)
1 kis fej vöröshagyma
olívaolaj
1 dl zsíros tejszín
só, bors, római kömény, koriander mag, friss gyömbér, friss citrom
1 szelet kenyér (zsemle)

Elkészítése:

A vöröshagymát felaprítjuk, majd kevés olívaolajon üvegesre sütjük. Rádobjuk a feldarabolt tököt, sózzuk, borsozzuk, majd pár percig pároljuk a hagymával együtt. Meghintjük egy csipet őrölt római köménnyel (óvatosan, mert nagyon intenzív fűszer), 1 csipet őrölt koriander maggal, egy darabka friss gyömbért szórunk rám meglocsoljuk kevés friss citromlével, majd annyi vízzel (esetleg húslevessel, alaplével) öntjük fel, amennyi éppen ellepi és addg főzzük, míg a tök megpuhul.
Ha a tök puha, lehúzzuk a tűzről, beleöntjük a tejszínt, majd alaposan összeturmixoljuk és leszűrjük.
A leszűrt, selymes levest visszatesszük a tűzre és egyet rottyantunk rajta.

Tálaláskor gyengéden pirított kenyér (zsemle) kockával, esetleg pirított tökmaggal megszórjuk, ha esetleg rendelkezésre áll, akkor meglocsoljuk pár csepp hidegen sajtolt tökmagolajjal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...