Összes oldalmegjelenítés


A receptek elkészítésében az Electrolux konyhagépei segítettek.

2012. szeptember 18., kedd

Császármorzsa - újabb verzió

Kaptam egy új császármorzsa receptet. A régi is finom, de ez alapjaiban más. Ez az alap pedig a búzadara. A másik verzió liszttel készült, inkább piskóta állagú és sütés után is rugalmasabb, puhább az állaga. Ez a verzió a búzadara miatt morzsikásabbra süthető és könnyen összeállítható. Érdemes mindkettőt kipróbálni.

Hozzávalók:

3 darab tojás
3 dl zsíros tej
2 evőkanál cukor
14 evőkanál búzadara
1 csomag vaníliás cukor
csipet só
2-3 evőkanál étolaj

Elkészítése:

Készíthetjük hirtelen elhatározásból is, de finomabb lesz, ha a búzadarát egy tálba tesszük, felöntjük a tejjel, majd egy órácskára hagyjuk, hogy a dara puhuljon a tejben.
Ha eltelt az óra, akkor kezdhetjük.
A tojásokat egy edénybe tesszük és a sóval, cukorral addig verjük, míg krémes állagú lesz.Ha elértük ezt az állagot, akkor hozzáadjuk a tejbe áztatott darát és összekeverjük.

Egy serpenyőben kevés olajat öntünk, felmelegítjük, majd beleöntjük a tésztát. A sütés során folyamatosan forgatjuk, kevergetjük a tésztát, míg aranybarnára sül. Sütés közben a fakanállal összetörjük, szétvagdaljuk, hogy elérjük a morzsás állagot.

A kész morzsát sárgabaracklekvárral és porcukorral szórva kínáljuk.


1 megjegyzés:

  1. Nekem még sosem sikerült igazán jó császármorzsát - felénk "smarninak" hívják - csinálni, de ez a recept ígéretesnek látszik! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...