Összes oldalmegjelenítés


A receptek elkészítésében az Electrolux konyhagépei segítettek.

2012. november 11., vasárnap

Natúrszelet csicsókafasírttal és hercegnő burgonyával

Soha nem ettem még csicsókát. A növényt láttam már, de a gumóját, amit meg lehet enni még nem. Annak idején dédmamától hallottam róla, így feltételezem, hogy ez is az "elfeledett" zöldségek kategóriájába tartozik és méltánytalanul mellőzve van.

Kaptam azonban néhány gumót és megörültem, hogy kipróbálhatom. A csicsóka rendkívül egészséges.
Az őszirózsafélék családjába tartozó gumós, évelő gyógynövény. Észak-Amerikából a 17. század elején került Európába.
Közeli rokonságban áll a napraforgóval. Tavasszal akár össze is lehet őket téveszteni, de később már nem, mert a csicsóka sárga virágai a napraforgóéhoz képest kicsinyek, és jóval később, augusztus elején nyílnak. A növény szára, (azonos talajviszonyok között), a napraforgóénál vékonyabb, és magasabb, akár 3 m magasra is megnő. Magot a csicsóka virága nem érlel, ezért a gumók elültetésével szaporítják.

Gumói, amelyek megvastagodott szárképletek, nem közvetlenül a tövön, hanem 5–20 cm hosszú gyökérrészen találhatók, ezért nagyobb területen helyezkednek el. Héjuk színe lehet fehér, vagy sárga, de leggyakrabban olyan színű, mint a rózsaburgonyáé. A gumók húsa hófehér. Felszínük ripacsos, barázdált, összetett, nehezen tisztítható. 

A csicsókagumónak a burgonyánál 5-6-szor nagyobb rosttartalma gátolja az egyéb szénhidrátok és hízlaló tápanyagok felszívódását, fokozza laktató hatását, és meggátolja a székrekedés kialakulását. Kedvező biológiai adottságait pedig fokozza a kálium, kalcium, magnézium, foszfor és cink ásványianyag-tartalma, a béta-karotin-, B1–, B2-vitamin, niacin-, és C-vitamin-tartalma. Életfontosságú aminosavként: lizin, arginin, hisztidin, cisztin, triptofán, aszparagin található benne. Növényspecifikus anyagai: kolin, betain, szaponin, quercimeritrin. Gumói főleg inulint tartalmaznak, keményítőt csak csekély mennyiségben.

Ezt a nálunk méltánytalanul mellőzött gumós zöldséget a nagyvilág elegáns éttermeiben gyakran homár, libamáj, szarvasgomba, nemes tengeri halak, fésűkagyló és más drága ételek társaságában tálalják.
Csak fantázia kérdése, mert szinte minden alapanyagunkkal harmonizál. Fogyaszthatjuk nyersen, salátákban, párolhatjuk, főzhetünk belőle szószokat, kifacsart levéből kitűnő turmixital készíthető – naranccsal, citrommal, mézzel, almával, de köretként csicsókalepényt készítenek, és kelbimbóhoz, csirkéhez adják (forrás és további adatok: wikipédia).

Én egy egyszerű ételt készítettem belőle, hogy rögtön első alkalommal sikerélményem legyen. Érdemes kipróbálni, mert változatosabbá és egészségesebbé tehető az étkezésünk általa.

Hozzávalók (a nyersanyag mennyiség személyenként számolva):

A natúrszelethez és mártáshoz:

2 szelet sertés karaj
1 evőkanál petrezselyemzöld
1 dl zsíros tejszín
só, bors
étolaj, vaj

A csicsókafasírthoz:

2 közepes darab csicsóka
finomliszt
tojás
1 gerezd fokhagyma
só, bors
1 evőkanál petrezselyemzöld
néhány szem koriander mag

A hercegnő burgonyához:

2 közepes darab krumpli
1 tojás sárgája
só, reszelt szerecsendió

A csicsókafasírthoz a csicsókát tisztítsuk meg. Rücskös a felülete, így nehézkes kissé, de langyos vízbe téve a föld leázik róla, majd aki nem akarja meghámozni, körömkefével sikálja meg. Én meghámoztam, így egyszerűbb az egész.

A megtisztított csicsókát reszeljük le nagy lyukú reszelőn, majd sózzuk be és hagyjuk állni 10 percig. Az állásban a só megdolgozza, így levet ereszt. Ezt a levet nyomkodjuk ki (eldobhatjuk, nem lesz rá szükségünk), majd adjunk hozzá tojást és annyi lisztet, hogy egy kezelhető lágyságú masszát kapjunk. Reszeljük bele a fokhagymát, adjuk hozzá a felaprított petrezselyem zöldjét, borsozzuk, ha kell még sózzuk, majd egy evőkanálnyi mennyiséget kivéve formázzunk pogácsát a masszából és sütőpapírral bélelt tepsin 190 °C-on, alsó-felső sütésen süssük szép pirosra nagyjából 10 perc alatt.

A hercegnő burgonyához a krumplit főzzük meg sós vízben, majd szűrjük le és törjük át krumplinyomóval. Adjuk hozzá a tojás sárgáját, reszeljünk bele szerecsendiót (keveset!), majd egy habzsák segítségével nyomjunk kis halmokat egy sütőpapírral bélelt tepsire. Ha nincs habzsák, akkor egy nylonzsák sarkát vágjuk ki és azzal készítsük el a halmokat.
A kis halmokat ezt követően toljuk be a 200 °C-ra előmelegített sütőbe és süssük szép pirosra pár perc alatt.


A natúrszelethez ízlésünk szerinti vastagságúra szeleteljük fel a húst, majd klopfoljuk ki és egy serpenyőben olaj és vaj keverékén hirtelen süssük meg mindkét oldalát. Sütés közben sózzuk, borsozzuk. Néhány perc alatt elkészül.
A kész hússzeleteket szedjük ki, majd a serpenyőbe öntsük bele a tejszínt, szórjuk rá a petrezselyem zöldjét, sózzuk, borsozzuk és forraljuk mártás sűrűségűre néhány perc alatt.

Tálaláskor tegyük a csicsókafasírt és a hercegnő burgonya mellé a natúrszeletet, amit locsoljunk meg tejszínes mártással.

Érdemes kipróbálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...