Összes oldalmegjelenítés


A receptek elkészítésében az Electrolux konyhagépei segítettek.

2014. március 30., vasárnap

II. FEHÉRVÁRI HALÜNNEP

Idén második alkalommal került megrendezésre Székesfehérváron -2014. március 29-én- a "Fehérvári Halünnep" elnevezésű rendezvény. Az egész nap a halról szólt, nagyszabású horgászverseny és közel 60 csapat részvételével megtartott halfőző verseny szerepelt a programban. Könnyű kitalálni, a halfőzésben indultam kedves kollégáimmal egy csapatot alkotva, "Fegyelmezett halászlé" csapatnévvel (amely nagylányom fejéből pattant ki) a vegyes halászlé kategóriában. Ezen kívül pontyhalászlé és egyéb halételek kategória szerepelt még a kiírásban. Kb. 4 kg pontyot és 2 kg kárászt, sörpadot, fát és tűztálcát kaptunk, a többi ránk volt bízva.

Egész nap gyönyörű nyárias idő volt, a délelőtti erős tavaszi napsütésben indult a főzés a már bevált receptet követve.

Sajnos nem sikerült a dobogóra felállni, de nagyon szép nap volt, sok emlékkel gazdagított bennünket. Már az is megelégedéssel töltött el, hogy a szakmai zsűri "csillagozta és NF jelzéssel" látta el ételünket (remélhetőleg nem azért, mert ez az NF azt jelenti, hogy nagyon fúj...).

Köszönet a versenyen történő részvétel lehetőségéért.

Csapatunk tagjai voltak: Böde Szilvia, Berta Adrienn, Váradi Rebeka, Lévay Sándor, Mágó Ferenc és szerénységem.

a csapat női szárnya


haltisztító mesterünk
rotyog az alap
 
néha én is odafértem a bográcshoz (csak a fénykép kedvéért)
asztalunk, a zsűrit várva
mindenki éhes volt már, de vártuk a zsűrit
a zsűri (megragadtam az alkalmat, hogy igazi séfekkel lehessek egy fotón)



2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó napotok volt! A részvétel a fontos, nem kerülhet mindenki dobogóra.
    Ettetek egy jót, kellemes beszélgetések voltak, szeretem az ilyesmit.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...