Összes oldalmegjelenítés

2014. szeptember 21., vasárnap

Kacsamell zellerpürével és karamellizált almával

Friss, gyenge kacsamell rozéra sütve... nem tudom van-e ennél finomabb csemege. Szaftos, omlós, puha hús. Semmi cicoma, egyszerűen és gyorsan.

Hozzávalók (2 személyre):

1 kacsamell filé
10 dkg zellergumó
1 alma
1 dl víz
0,5 tejszín
só, bors
barnacukor

Elkészítése:

A kacsamellet sózzuk borsozzuk, majd bőrével lefelé forró serpenyőbe tesszük, ahol 5 percig sütjük, átfordítjuk és a másik oldalán is 5 percig sütjük. Ezt követően a 200 °C-ra előmelegített sütőbe tesszük, ahol további 10 percig sütjük. A kacsamell akkor a legfinomabb, ha rózsaszínűre van sütve. Ekkor nem nyers, de nincs túlsütve sem, éppen jó. A nyers hús nyomásra teljesen puha, ahogy sül, keményedni fog. Akkor jó, ha már érezhetően keményebb, mint nyersen, de nem kőkemény. Ha már kőkemény, akkor túlsütöttük. A megsült kacsamellet kivesszük a sütőből, majd 5 percig pihentetjük. Pihentetés után egy éles késsel nagyon vékonyan felszeleteljük.

A visszamaradt zsiradékba szórunk egy evőkanál barnacukrot, karamellizáljuk, öntünk rá egy nagy korty vizet, majd rászórjuk a magházától megfosztott, negyedekre feldarabolt almát és puhára pároljuk.

A zellert enyhén sós vízben puhára főzzük, hozzáadjuk a tejszínt, majd rúdmixerrel homogén péppé zúzzuk.

Tálaláskor a tányérra kerül egy nagy kanál zellerpüré, pár darab alma, amelyet leöntünk a karamellel és mellé legyező alakban kiterítve a hússzeletek. Mennyei...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...