Összes oldalmegjelenítés


A receptek elkészítésében az Electrolux konyhagépei segítettek.

2015. október 4., vasárnap

Lecsó

Megint vége a nyárnak, jönnek a borús, hideg hónapok. Talán ételeinkkel tudjuk ilyenkor kicsit visszacsempészni a nyár színeit és ízeit úgy, hogy belülről is átjárjon a melegség. A lecsóban benne vannak a nyár színei, a nap melege. Ez az alap, ami utána számtalan módon variálható, rizzsel, tarhonyával, tojással, de kerülhet alá natúrszelet is.

Hozzávalók (személyenként):

1 kisebb vöröshagyma
2 nagyobbacska érett paradicsom
2 kisebb tv paprika
kis darab hegyes erős paprika
darab szárazkolbász
olívaolaj vagy zsír ízlés szerint
só, bors, paprika, kömény

Elkészítése:

Ízlésünk szerinti zsiradékot hevítünk, de akár zsírszalonnát is csíkozhatunk, talán az a legjobb. Arra vigyázzunk csak, hogy ne ússzon a zsírban az étel, a felesleget vegyük ki a lábasból. A kiolvadt zsírra dobjuk a kolbászt, aminek kiolvasztjuk a zsírját, erre mehet a félfőre szelt hagyma, amit üvegesre sütünk. Meghintjük kevés paprikával, csak a színe miatt, majd mehet rá a felszeletelt paprika, esetleg egy darabka hegyes erős. Fedő alatt pároljuk, míg a paprika puhulni kezd, majd mehet rá a felszelt paradicsom is. Sózzuk, ízlés szerint borsozzuk és megszórhatjuk köménnyel is. Fedő alatt mindent puhára párolunk, összefőzünk és készen is van.
Ez az alap. Ettől kezdve beindulhat a fantázia. Van aki rizst főz bele, van, aki tarhonyával eszi, de amikor elkészült, lehet rá ütni pár tojást is. Egy biztos, nem hiányozhat mellőle a finom, puha, meleg kenyér.

Hamar elkészül, tartalmas étel önmagában, vagy más ételek alapja is lehet.


1 megjegyzés:

  1. Merhabalar, çok leziz ve iştah açıcı görünüyor. Ellerinize sağlık.

    Saygılar.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...