Összes oldalmegjelenítés

2016. február 14., vasárnap

Chilis-csokis-mangós édesség

Kísérletezős kedvemből fakadóan született ez a könnyen elkészíthető desszert. Kis adagban, mert jóból is megárt a sok. Az eredmény miatt roppant mód ajánlható a kipróbálása.

Hozzávalók:

Piskóta:

2 egész tojás
2 evőkanál cukor
2 evőkanál finomliszt
1 evőkanál víz

Krém:

2 dl habtejszín
10 dkg étcsokoládé
1 chili

Mangózselé:

2 egész friss, érett mangó
3 evőkanál cukor
3 evőkanál víz
2 lap zselatin

Elkészítés:

A tejszínt felmelegítjük, beledobjuk a chilit, majd beletördeljük a csokit és addig kevergetjük, míg teljesen felolvad. Amikor ez készen van, akkor lehűtjük a keveréket, majd ha teljesen hideg, akkor felverjük. A krém készen van. Akkor finom, ha a chili nem ejti rabul a szánkat, csak éppen megcsípi a nyelvünket, így vigyázzunk vele!

Két tojásból vékony piskótalapot sütünk. A fehérjéket külön egy csipet sóval felverjük. A sárgákat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat és a vizet, beleszórjuk a lisztet és 160 °C-on légkeveréssel kb. 8 perc alatt tűpróbáig sütjük.

A zseléhez a cukorból és a vízből szirupot főzünk, majd a megtisztított mangót beletesszük és teljesen puhára főzzük. Ha a gyümölcs megpuhul, leturmixoljuk. A zselatinlapot hideg vízbe tesszük, hogy megpuhuljon, majd a mangópürébe tesszük, kevergetjük, hogy teljesen eltűnjön benne és készen van. Ezt érdemes akkor elvégezni, amikor a piskóta és a krém is készen van, mert rögtön kezdődhet az összeállítás.

Két módon is készülhet a desszert. Az egyik, hogy olyan méretű tepsit használunk, amiben a piskóta úgy sülhet meg, hogy maximum 1 cm vastag lesz, majd a krém és a zselé is rákerülhet. Ebben az esetben dermedés után egyforma darabokra vághatjuk, ez az egyszerűbb megoldás.

A másik, hogy egy megfelelő formát (ízlésünk szerint bármilyet) választunk, amibe a különböző rétegek belekerülnek. Ilyenkor a piskótából a formával kiszúrjuk a darabokat, majd először piskóta, majd krém, majd mangó, majd piskóta, krém és mangó következik. Ameddig a forma magassága engedi, elosztva az egyes rétegeket. Hagyjuk dermedni, majd a formát belülről körbevágjuk, leszedjük és tálalható is a finomság.

Fantáziánkra bízva készülhet más krémmel és gyümölccsel is, csak arra kell vigyázni, hogy vannak gyümölcsök, amelyeket a zselatin nem köt meg (kivi, papaya, ananász, füge).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...