Összes oldalmegjelenítés


A receptek elkészítésében az Electrolux konyhagépei segítettek.

2018. január 7., vasárnap

Préselt csülök hidegen és melegen

Jók az olyan ételek, amikor egyből rögtön kettő lesz a végén. A préselt csülök is ilyen. Megfőtt a kocsonya (persze volt mellé fej és köröm is, hogy biztos legyen az eredmény), ahol a főszereplő a csülök volt, majd elkészült belőle ez a finomság. Legközelebb füstölt csülök is fő majd mellette, mert úgy nagy valószínűséggel még finomabb lesz az eredmény. Az eredmény, amit fogyaszthatunk hidegen és melegen is. Mindenhogyan finom.


Hozzávalók:

1 sertéscsülök (esetleg füstölt csülök)
liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj
szikkadt kenyér
reszelt torma

Elkészítése:

Az egész úgy kezdődik, hogy megfőzzük a csülköt. Vagy kocsonyának, vagy csak úgy, akár füstölt, akár sima, a lényeg, hogy puhára főzzük, majd a húst kicsontozzuk, szálakra szedjük, majd egy olyan formába tesszük, amely kb 2 cm magas (a főzővízből meglocsolgatjuk 1-2 evőkanállal), majd lepréseljük és legalább egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Ha összepréseltük, egy szép nagy csülöktömbünk lesz, ami tömény hús, semmi csont. A kész tömbből aztán fantáziánk szerint kisebb darabokat vágunk, szögletesre, kerekre, amilyenre szeretnénk. Aztán...

A hideg verzióhoz:

Esetemben a kis pogácsaszaggatóval kiszúrt darabok pár pillanatra forró serpenyőbe kerültek, hogy kapjanak egy kis színt, majd előételkanalakra kerültek egy vékony szelet crouton, néhány vékony szelet lilahagyma és pici tormakrém társaságában. Egy kanál egy falat. Hidegtálakra ideális, vendégváró falatka. A tálalásnak csak a kreativitásunk szabhat határt.

A meleg verzióhoz:

Ebben az esetben egyforma oldalú darabokat vágtam, majd bécsi bundát kapott és bő olajban kisütöttem.
Lencsesaláta került mellé és néhány crouton.

A lencsesalátához a lencsét egy éjszakára beáztatjuk, majd másnap fokhagymával és babérral megfőzzük, a végén sózzuk. Ha kihűlt, akkor majonézzel, mustárral és reszelt tormával összekeverjük, nagyobb darabokra vágott lilahagymával összeforgatjuk és kész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...